Európai Unió - Európai Szociális Alap

Jónak lenni jó

2020. december 21.

Ebben az esztendőben különösen felértékelődött az egymás iránti odafigyelés és törődés szerepe.

Társaságunk a korábbi évekhez hasonlóan karácsonyhoz közeledve idén is egy nemes cél mellett állt ki.

Úgy gondoltuk, hogy statégiai partnerünkkel a Debreceni Nemzetközi Repülőtérrel együttműködve adománygyűjtési akcióba kezdünk. Ennek köszönhetően a Magyar Református Szeretetszolgálat által biztosított Szeretetdobozokba gyűjtöttünk elsősorban tartós élelmiszereket (cukrot, olajat, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet, száraz tésztát, kekszet, stb.), illetve tisztálkodási szereket.

A közel 30 db összegyűjtött dobozt a Pannon Transfer járműveivel juttattuk el a Debreceni Karitatív Testülethez, akik eljuttatják majd az adományokat az igazán rászoruló családokhoz, hogy ezzel tegyük szebbé számunkra az ünnepeket.

Figyeljünk oda egymásra, főleg ezekben a nehéz időkben! Vigyázzunk magunkra és egymásra!