PannonGuardVigyázunk értékeire!

Virágkarnevál

Pannon Guard Virágkarnevál

Egy hét, öt rendezvény, csaknem ötszáz rendezvénybiztosító őr - sikeresen vizsgázott a Pannon Guard Zrt.

A Pannon Guard Zrt. a Kelet- magyarországi régióban évek óta végzi olyan nagy tömegrendezvények biztosítását, melyek jelentős vagyonőri létszámot igényelnek.

Már az augusztus 20-át megelőző időszakban is elkezdődtek a karneváli héthez kapcsolódó különböző kísérőrendezvények, melyek részben Debrecen városához köthetőek, részben pedig a környező városokban kerültek megrendezésre. Társaságunk többek közt a Hajdúböszörményben augusztus 14-e és 20-a között szervezett programsorozat, a Hajdú Hét rendezvénybiztosítását végezte, közreműködött az immár hetedik alkalommal megtartott Debreceni Mézeskalács Fesztivál, valamint a Salakmotor verseny biztonsági őrzésében is. Ezen események során részvénytársaságunk átlagosan 30-40 fős rendezvénybiztosító személyzettel garantálta a programok problémamentes lebonyolítását a telepítéstől elkezdve a beléptetés folyamatán keresztül egészen az események lezártáig.

Az idén már 45. alkalommal megrendezett Virágkarnevál, mely minden év augusztus 20-án több százezer látogatót vonz Debrecenbe, vitathatatlanul a cívisváros életének legnépszerűbb rendezvénye.

Társaságunk ebben az évben is részt vett a neves esemény zavartalan lebonyolításában és a karneváli rend biztosításában, melyhez egy 150 fős rendezvénybiztosító csoporttal, valamint több kisegítő gépjárműves egységgel járult hozzá a felvonulási útvonal teljes szakaszán a Petőfi tértől egészen a Nagyerdei Stadionig. Civil biztonsági szolgáltatóként arra törekedtünk, hogy az esemény teljes ideje alatt megfeleljünk az adott helyzetbenfelmerülő szakmai kihívásoknak és elvárásoknak, mivel a rendezvénybiztosítás tevékenységét szigorú jogszabályok határozzák meg. A Virágkarnevál biztosítása során igyekeztünk folyamatosan „jelen lenni” az emberek számára, legyen szó akár útbaigazításról vagy segítségnyújtásról. Az ünnepség alatt több alkalommal is szükség volt kollégáink jelenlétére, előfordult ugyanis, hogy eltűnt tárgyak felkutatásában kérték segítségünket, illetve arra is volt példa, hogy munkatársunknak egy kétségbeesett, elveszett kisgyermeket kellett a szüleihez visszajuttatni. A Pannon Guard Zrt. a hatóságokkal együttműködve, kiváltképp a rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi szakszolgálat munkáját segítve problémamentesen, a biztonsági előírásoknak megfelelően bonyolította le ezt az európai szinten is egyedülállónak nevezhető rendezvényt.

A karneváli programok során több helyszínen, köztük a Hortobágyi Hídivásáron, valamint a 2014-es Hajdúsági Expó keretében megtartott Traktorhúzó Európa Kupán is sikeresen vizsgázott és kiválóan működött Társaságunk legutóbbi innovációja, a Pannon Mobil Rendezvénybiztosító rendszer. A Társaságunk által telepített és működtetett mobil rendezvénybiztosító rendszer olyan egyedi technológiát képvisel, amelynek segítségével több helyszínen és egy időben garantálta a tömegrendezvények komplex biztonságtechnikai megoldását, beleértve a beléptetést, a rendezvény folyamatos nyomon kísérését, kapcsolattartást a rendezvénybiztosító csoportok, a hatóságok, valamint a Megbízó képviselői között. Az eszköz egyik különlegessége a mobilitási jellege, mely nagy segítséget jelent a rendezvénybiztosítás során, ugyanis nincs szükség fix telepítésű biztonságtechnikai rendszerek kiépítésére, mivel Társaságunk szakemberei minden rendezvény során a helyszínen üzemelik be és ideiglenesen csak erre az időszakára telepítik a mobil technikai eszközöket. Az általunk biztosított rendezvények során központunk rögzítette a be-és kiléptetés folyamatát, a telepített kamerák segítségével a Megbízó és a hatóságok képviselői, valamint a biztosítás vezetője könnyen figyelemmel követhette az eseményeket és ezek függvényében irányította a rendezvénybiztosítókat.



Augusztus a rendezvények hónapja
Augusztus a rendezvények hónapja
Augusztus a rendezvények hónapja
Augusztus a rendezvények hónapja
Augusztus a rendezvények hónapja